A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS NAPJÁT ÜNNEPELTÉK
2017. 04. 12.

Hőközpontbejárással, ismeretterjesztő beszélgetésekkel és előadásokkal ünnepelte a távhőszolgáltatás napját Nyíregyházán a Nyírtávhő Kft. A szolgáltató a rendezvénnyel a fűtési technika környezetbarát jellegét, illetve a okosmérés nyújtotta lehetőségeket szerette volna bemutatni a fogyasztóknak.

Távhőnap Nyíregyházán - Nyíregyházi televízió

A Május 1. téren található hőközpontot is bejárhatták a fiatalok a távhőszolgáltatás napján. A programon a környéken lévő általános és középiskolás diákok vettek részt, akik a távfűtés működéséről is meghallgathattak előadásokat. A Nyírtávhő munkatársai a Kossuth téren is várták a városlakókat: kérdőívekkel, játékokkal, információkkal álltak az érdeklődők rendelkezésére, akik az okosméréssel is megismerkedhettek.

KÖZEL TELJES OKOSMÉRÉS

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere kiemelte, legutóbb egy 21 millió eurós európai uniós projektbe öt fővárosi kerület mellett öt nagyváros került be, köztük Nyíregyháza is. Ez azt jelenti, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen az ellátott lakások gyakorlatilag több mint 95%-ban okosméréssel vannak már lefedve.

www.nyiregyhaza.hu fotótár

TÖBBCÉLÚ SEGÍTSÉG

Joó László, Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója elmondtam, az okos mérők olyan távleolvasható, kétirányú kommunikációra képes mérőberendezések, melyek rádiós jeladók segítségével küldik el a fogyasztási adatokat egy központi számítógépnek. Az innovatív megoldás a leolvasásokat, illetve a költségek tervezését is megkönnyíti, hiszen hosszú távon akár a havi számlázást is lehetővé teszi, de ezenkívül a meghibásodások kiszűrésében is nagy segítség lehet.

A távhőszolgáltatás napját a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége kezdeményezésére rendezik meg 2014 óta minden évben Magyarországon, így Nyíregyházán is. A távhőszolgáltatók ezen a napon gyerekek és családok részvételével, közösségi programokon keresztül ismertetik meg a lakossággal a környezetbarát, biztonságos és kényelmes távhőszolgáltatást.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu

Zadubenszki Norbert Fotó: Trifonov Éva



Közadatkereső
TUV
TAM
AAA
Napelem
Ajánlott Cég
© 2018 nyirtavho.hu | adatkezelési tájékoztató
Vissza