Egyszerre vagy gyors egymásutánban három számlát is kaptak a Nyírtávhő fogyasztói
2020. 09. 28.

Egyszerre vagy gyors egymásutánban három számlát is kaptak a Nyírtávhő fogyasztói a közelmúltban. Ennek az az oka, hogy a tárgyhavi számlát, a július végéig tartó meleg víz elszámolási számlát, valamint az elmúlt időszak fűtési elszámolását is külön-külön, de közel egyszerre küldte ki a szolgáltató. Az előző időszakban mintegy 60 millió forintnyi befizetést térítettek vissza a fogyasztók felé a fűtéselőlegekből, azonban meleg vízből több fogyott a korábbi mennyiségekhez képest.

A mintegy 16 ezer lakossági fogyasztóval és ezer közületi, üzleti és intézményi fogyasztóval rendelkező Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft. egy 2013-ban bevezetett egységes számlakép-rendelet alapján számlázza a fogyasztásokat az elszámolási időszakokban. A cég tájékoztatása szerint a home office és a digitális oktatás időszaka alatt a korábbi évekhez képest megváltoztak a fogyasztási szokások, ezért akár jelentős eltéréseket is tapasztalhatnak a számláik összegében az ügyfelek. Joó László, a Nyírtávhő ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, ennek nem a díjemelés, hanem a többletfogyasztás az oka.

„2020 augusztusában 3 darab számlát küldtünk ki a fogyasztóknak, ennek az az oka, hogy volt egy tárgyhavi számla, ez az augusztusi hónapnak a fogyasztási és előlegszámlája volt, ezen kívül a 2020. június 30-i állapotnak megfelelő meleg víz elszámolása került ki, illetve a harmadik az elmúlt fűtési időszak zárószámlája volt. Ezt egy számlán nem tudtuk kiküldeni, ugyanis van a számlaképre vonatkozóan egy rendelet, amely szerint ez csak így tüntethető fel.

Jellemzően a fogyasztóinknak az elmúlt fűtési időszak miatt volt változás az előlegfizetésükben. A kifizetések szaldója megközelítőleg 60 millió forint volt, tehát a társaság ennyit térített vissza az ügyfeleknek a fűtési előlegekből.”

Joó László hozzátette, a meleg víz fogyasztása tavasszal jelentősen megnőtt a koronavírus-járvány időszakában, ennek következtében a jövőben a részszámlák is meg fognak változni, a többet fogyasztóknak automatikusan magasabb előlegszámlát állítanak be. Ettől a fogyasztók természetesen eltérhetnek, azonban ezt mindenkinek magának kell kérnie.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu



Közadatkereső
TUV
TAM
AAA
Napelem
Ajánlott Cég
© 2018 nyirtavho.hu | adatkezelési tájékoztató
Vissza