Felújítások a Nyírtávhőnél – Folyamatos a munka a nyári időszakban
2020. 08. 03.

Mintegy 300 millió forintból tervez felújításokat a Nyírtávhő ezen a nyáron. A társaság szolgáltatási területéhez körülbelül 16 ezer lakossági fogyasztó és majdnem ezer közintézmény tartozik. A korszerűsítési munkálatok még 1-2 hétig érintik a közterületet, utána hőközponti felújításokat végeznek a társaság szakemberei.

A nyári időszak mindig a felújítások ideje a Nyírtávhőnél, bár a korszerűsítés egész évben folyamatos, a nagyobb beruházásokra ezekben a hónapokban jut több idő. Ebben az évben a megszokotthoz képest valamivel később tudták elkezdeni a munkálatokat. Ennek több oka is volt, egyrészt idén az átlagoshoz képest tovább tartott a fűtési szezon, illetve ahogy az élet szinte minden területén, a koronavírus-járvány itt is közbeszólt. A felújításokat így valamikor június elején tudta elkezdeni a társaság, ezért nagy ütemben haladnak a munkával – közölte a Nyírtávhő ügyvezető igazgatója.

Dolgoznak a Széchenyi utcán

„Gyakorlatilag a közterületen még 1-2 hétig leszünk, aztán befejezzük ezeket a munkákat. Most itt vagyunk a Széchenyi utcán, ahol egy 400-as távvezeték felújítása folyik. Jelen pillanatban az Érkerti lakótelepet provizor vezetékkel látjuk el és a néhány méter vezetékcsere után valamikor a jövő héten visszaüzemeljünk. Közterületen, még ami várható munka, az a Kárpátalja utcán lesz, illetőleg a Hősök terén van egy nagyobb lyukadásunk, egyéb tervezett munka a közterületen már nincsen” – mondta Joó László, a Nyírtávhő ügyvezető igazgatója.

Korszerűsítés saját forrásból

A hőközponti felújítások is folyamatban vannak, de ezek már kevésbé látványos beruházások a lakosság részére. Ezek a munkák sem az autós, sem a gyalogosforgalmat nem zavarják. Itt, a Bethlen Gábor utcán is nemsokára befejeződnek a munkálatok.

„Ezt saját forrásból finanszírozzuk, értékcsökkenésből. Ez körülbelül 300 millió forint, amit el tudunk költeni távhűtési vezeték, illetve hőközpont korszerűsítésére az idén” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A társaság szolgáltatási területéhez mintegy 16 ezer lakossági fogyasztó és majdnem ezer közület tartozik. Mintegy négymillió légköbmétert fűtenek, így az országos 96 távhő szolgáltató közül a nyíregyházi a kilencedik legnagyobbnak számít. Nyíregyháza 1966-tól távfűtéses, a hálózat korszerűsítése folyamatos volt az elmúlt évtizedekben, a földben lefektetett vezeték mintegy 50 km hosszúságú.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu



Közadatkereső
TUV
TAM
AAA
Napelem
Ajánlott Cég
© 2018 nyirtavho.hu | adatkezelési tájékoztató
Vissza