Készen áll a fűtésre a Nyírtávhő
2021. 09. 16.

A Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft. a nyári hónapokban felkészült a 100 százalékos fűtési igény kiszolgálására is.

A Nyírtávhő mintegy 16 ezer lakossági fogyasztót és ezer közületet, üzletet és intézményi fogyasztót szolgál ki Nyíregyházán. A fűtési és a használati meleg víz elszámolási időszaka június végén kezdődött, azt követően pedig megkezdték a cseréjét a városban található 17 ezer okosmérőből annak a 8 ezernek, melyek hitelessége ebben az évben jár le. A Nyíregyházi Távhőszolgáltató Kft. a nyári hónapokban felkészült a 100 százalékos fűtési igény kiszolgálására is.

 

Elszámolás

Évente két alkalommal végez elszámolást a használati meleg vízzel kapcsolatban a Nyírtávhő, mely idén júniusban történt meg legutóbb. A korábbi évektől eltérően az elszámoláskor 20 millió forintos befizetési szaldót állapított meg a szolgáltató, vagyis ennyivel több meleg vizet használtak el a fogyasztók az elmúlt egy évben.

„Ennek feltehető oka a pandémia, több mint 10%-kal, vagyis 15 ezer köbméter vízzel többet használtak el. A másik elszámolás a 2020-21-es fűtési időszak elszámolása, melyet június 30-i határidővel végeztünk el. Itt sokkal kevesebb a szaldó, összesen 7 millió forint, itt viszont ez meg is fordul, ezt visszautaltuk a fogyasztóknak. Ez a szaldó természetesen egy különbséget jelent, van, akinek be kell fizetnie, és van, akinek vissza kell utalnunk befizetést, ennek a jelentős része már meg is történt augusztus hónapban” – mondta el televíziónknak Joó László, a Nyírtávhő Kft. ügyvezető igazgatója.

A következő elszámolás a meleg vízzel kapcsolatban lesz jövő év januárjában, melyet februárban küld majd ki a fogyasztóknak a szolgáltató – tette hozzá az ügyvezető igazgató, aki azt is elmondta, hogy a Nyírtávhő már készen áll a fűtés megkezdésére, annak ellenére, hogy rövid időszak állt rendelkezésre a felkészüléshez. Közterületen már csak az esetleges meghibásodásokat javítják ki, a legnagyobb volumenű munka pedig a folyamatos melegvízmérő-csere, idén ugyanis 8 ezer eszköz hitelesítése járt le. A mérők több mint felét már lecserélték, november végére pedig a tervek szerint az összessel végeznek.

Megkezdődött a fűtési szezon

„Szeptember 15-e a fűtési idény kezdete, tehát olyan beavatkozásokat, amely a fűtésszolgáltatást, vagy annak biztonságát veszélyezteti, már nem végezhetünk. Rendelkezésre állunk a fogyasztóknak, az elmúlt évtizedeknek megfelelően a gyakorlat már megvan, hiszen ez egy közösségi szolgáltatás, és a közös képviselőktől várjuk a megrendelőt erre a szolgáltatásba, ezt írásban kell, hogy elküldjék, e-mailben, faxon, vagy akár a telephelyeinkre leadva.”

Joó László hozzátette, jelen pillanatban még meglehetősen kicsi az igény a fűtésre, mivel eddig összesen csak három fogyasztó kérte a szolgáltatást, így az igény szerint azonnal indítható.

Forrás: nyiregyhaza.hu

 

 



Közadatkereső
TUV
TAM
AAA
Napelem
Ajánlott Cég
© 2018 nyirtavho.hu | adatkezelési tájékoztató
Vissza